Bőr eredete, gyártása, kikészítése

Az állatról lenyúzott nyersbőr baktériumoknak és más élősdieknek kitűnő táptalajul szolgál és ezért normál hőmérsékleten gyorsan romlásnak indul, ezért tartósítani kell. Ezt lehet szárítással, sózással és fagyasztással. Sózás és a szárítás azért fontos, hogy a nyersbőrt megfosztjuk a nedvességétől, így rothadás már nem lép fel (12%-nál kisebb nedvességtartalomnál). A fagyasztás, csak egy ideiglenes megoldás, kiolvasztás után ugyanezen eljárások valamelyikét, vagy kombinációját kell alkalmazni. szárítás után a bőr rostjai összetapadnak, a nyersbőr bádogszerűvé válik. A bőr cserzésének, kikészítésének célja, a nyersbőr bádogosságát elkerülni, a bőrt a rothadástól megóvni és még alacsony nedvességtartalom mellett is, megfelelő rugalmasságot, simulékonyságot biztosítani. 



Bőrök kikészítése

Az állati bőröket különböző eljárásoknak kell alávetni ahhoz, hogy használati tárgyak készítésére alkalmassá váljanak. Hagyományosan ehhez növényi alapanyagokból készült cserzőleveket használtak. Ez az eljárás rendkívül időigényes és nagy szakértelmet követelt. Az eljárást meggyorsították különböző króm tartalmú vegyületek hozzáadásával.



Nyersbőrtől a készbőrig

Bőrcserzés alatt a nyersanyag kezelését, vagyis az önmagában rothadó anyagnak számító nyersbőr tartós anyaggá, vagyis készbőrré való átalakítását és kikészítését értjük, melynek köszönhetően a készbőr számos különböző fogyasztási cikk gyártásához felhasználható.
A bőripar a hús- és tejipar melléktermékeként keletkező nyersbőrt használja, melyet egyébként más módokon - például szemétlerakókon vagy hulladékégetőkön keresztül - kellene megsemmisíteni. A bőripar elsődleges terméke maga a készbőr, mely köztes termékként kerül felhasználásra a fogyasztásicikk-ipar feldolgozó és kereskedelmi ágazataiban.
A bőrgyártás során az állatról lenyúzott nyersbőrt sokféle célra alkalmas készbőrré alakítják át. Hazánkban sajnos a bőrgyártás teljesen megszűnt, csak néhány kisebb tímárműhely maradt fent, ahol hagyományos eljárással, kisipari módszerekkel dolgoznak, főleg hagyományőrzés céljából.

A bőrgyártás legfontosabb része a cserzés, ennek hatására válik a nyers állati bőrből teljesen új tulajdonságú anyag. A cserzést cseranyagokkal végzik.


 

A cseranyagok


A cserzésre régen természetes, ma már szintetikus anyagokat használnak, amelyek vegyületei a fehérjék szerkezetét a felhasználás szempontjából kedvezőbbé alakítják. Cserző hatású anyagokat tartalmaz a tölgykéreg (csertölgy), a cserszömörce levele, vagy a gubacs is.


 

A tímárműhelyről


Lenyúzást követően, megszáradva keményekké válnak, ezért kellett különféle technológiai megoldásokat kifejleszteni arra, hogy a bőr lággyá, formálhatóvá, varrhatóvá váljon.
Először a bőrök nátronmészbe kerültek, amely oltott-, és oltatlan meszet, valamint nátront tartalmazott. Ebben a bőrök három- négy napig áztak, míg szőrteleníthetőkké nem váltak, majd további két napig áztak fehérmészben Ezután következett a háromlépcsős cserzés, a vizes műhelyben. Itt a növényi alapú cserlében egymásra fektetve áztatták, vagy egyesével kádakba lógatták a bőröket. Ez régebben hónapokat vett igénybe, a modern eljárások ezt a mindössze napokra csökkentették.
Ezután a száraz műhelybe került az alapanyag, ahol az utómunkálatok következtek rajta. Ilyen volt a zsírzás, a kruponálás (körbe vágás) és a kézi hántolás, amely nagy szaktudást igényelt a tímármestertől. Ma már ezt a műveletet egalízáló gépekkel végzik a nagyobb pontosság érdekében. 
A vágóhidakról kikerülő bőrt nem lehet teljes vastagságában feldolgozni, ezért egy elsődleges tisztítás után több részre hasítják, ezt is egalizáló gépen végzik. A hasítás utáni felső rész az úgynevezett színbőr; az alsó-, húsrész pedig a hasíték vagy spalt bőr. Mi kizárólag csak a színbőrt használjuk, mert lágyabb, tartósabb, ellenállóbb.